Kikapcsolódás, kitartás, Magas-Tátra

Néhány hete először jártam a Magas-Tátrában. Kezdő túrázó vagyok, így ez egy fontos mérföldkőnek számít az életemben.

Persze mindig is szerettem természetben lenni, de az utóbbi két évben gyakrabban vágtam neki a kilométereknek. Ennek egyik oka, hogy ahogy gyorsul az élettempóm, egyre inkább ragaszkodom azokhoz a tevékenységekhez, amik kikapcsolnak. Ilyen a kirándulás is.  Megosztom Veletek szlovákiai élmenyeimet képekben.

A szállasunk Poprád mellett egy nagyon kellemes falusi vintage stilusban berendezett házban volt, tele – valószínűleg – családi örökségből maradt régi használati tárgyakkal. Legszívesebben egyesével végigfogdostam, befotóztam, megcsodáltam volna mindet.

Három nap telt túrázással.  Kezdésként a  Zöld-tavi menedékházhoz (1551m) gyalogoltunk fel. Itthon nem megszokott látvány egy szép tó hegycsúcsokkal körbevéve, így lelkesen vágtam neki az előttem álló útnak.

Medvével ugyan nem, csak egy medve termetű kutyával találkoztunk induláskor.  Míg itthon javában tavasz volt, a Tátrában méteres hó tetején másztunk, ami olykor elnyelte a lábunkat.

A menedékházhoz érve meglepődve tapasztaltam, hogy az órákkal ezelőtt látott medve-kutya egy asztalon napozott. Így en is letelepedtem mellé egy török kávéval.

Sajnáltam egy kicsit, hogy a tó be volt fagyva, de a látvány igy is pazar volt. Élveztem a csendet. Igaz, többször tudtomra adta a Tátra dübörgő hóomlás hangjával, hogy itt ő az úr.  Összességében ez egy kellemes bemelegitő túra volt.

A következő napon a Hosszú-tavi menedékházhoz (1960m) vezető út jó akaraterő-fejlesztő gyakorlat volt. Többször orraestem a meredek, csúszós úton. Nem mondom, hogy nem járt a fejemben ilyenkor, hogy visszafordulok. Bár szeretem befejezni, amibe belefogtam, szóval ezek csak gyorsan tovatűnő gondolatok voltak. A legjobb élmény ebben a menedekházban ért. Itt általában jó lehet a hangulat, mert több hangszer pihent a kandalló körül, amin bárki szabadon játszhatott.

Boldogan kanalaztam a forró jutalomlevest, amikor egy síelő odapattant a zongorához és az Amelie csodálatos életének filmzenéjét játszotta el. Én a könnyeimmel küszködtem, olyan nagy hatással volt rám.
A másik szívmelengető látnivaló egy kutya volt, aki itt éli az eletét. Láthatóan élvezi a vendégek társaságát, a havat, az olykor zord korülmények között is feltalálja magát. Romant azóta is követem Facebookon, egy igazi ezerarcú kutyaegyéniség.
A levezető túrának szánt kirándulás a Sziléziai- házhoz, 1667m magasra is embertpróbálóra sikerült.  Az első kilométereket holdbéli, kietlen tályon tettük meg, mely a pár évvel ezelőtti fenyőpusztulás jegyeit hordozta magán. A kissé ijesztő, lehangoló lankák után nekivágtunk a meredekebb lejtőknek. Nem használtunk semmilyen extra felszerelést, túrabotot, hóláncot. 
A méteres hófal tetején egyensúlyozva, ágakon, köveken, sziklákon lépdelve haladtunk. Sikerült belemártanom a lábamat egy olvadt hótömegből képződött patakba is. Bár őszinten szólva minden nap átázott a cipőm, így oly mindegy volt, hogy mennyire vizes a zoknim. Legalább még jobban esett a forró leves a csúcson.
Visszafele úton mindhárom alkalommal végig azon ámultam, hogy én ezt a magasságot tényleg megmásztam.
Nem kerdes, hogy nyáron is vissza fogok térni megnezni a Tátra zöldebbik arcát, kikapcsolni és átlépni a határaimat.
                                                                                                            A fotókat Varga Kornél készítette
                                                                                         Roman képe pedig Facebook oldalán található