gardróbrendezés

Mi történik egy gardróbrendezésen?

Mik azok a jelek, melyek arra utalnak, hogy Neked gardróbrendezésre (nálam ez a Te és a kapszulagardróbod szolgáltatás) van szükséged?
 
1. Káosz uralkodik a szekrényedben.

2. Tele van olyan ruhával, amit nem hordasz, és olyanokkal is, amiket viselsz, de nem érzed jól Magad bennük.

3. Olyan darabok is bőven akadnak benne, amikhez nincs mit felvenned, párosítanod. 

4. Látszólag tömve a gardróbod, de mégis úgy érzed elkeseredett reggeleken, hogy nincs egy göncöd sem.

5.  Rejtegetsz benne olyan dolgokat, amik „majd egyszer jók lesznek valamire”, vagy „majd egyszer belefogysz / belehízol”.
 
 
Az is elképzelhető, hogy egyszerűsíteni szeretnél az életeden és egy tíz-húsz darabból álló kapszulakollekcióra vágysz. 
 
Összesen száz-százhúsz darabból álló ruhásszekrényből kényelmesen fel lehet öltözködni.
 
Ekkora mennyiséget szépen át is lehet látni. Nem fordul elő, hogy valami a fiók mélyén lapul úgy, hogy már rég meg is feledkeztünk létezéséről.  

Ha Te kétemeletnyi gardróbszobával rendelkezel, és ragaszkodsz is hozzá, akkor is van mit rendszerezni rajta.

Gardróbrendezésre legcélszerűbb azután sort keríteni, miután már tudod, hogy milyen évszaktípusba tartozol, alkatelemzésen is részt vettél, azaz rendelkezel bizonyos alapismeretekkel személyes stílusod kialakításához. Persze enélkül a tudás nélkül is szettekbe tudjuk rendezni a ruháidat.

Nem fogok semmit sem kidobni, nem is szeretek így megválni semmitől. Én magam is szívesen adom tovább a megunt dolgaimat másoknak, és erre biztatlak Téged is, ehhez is adok ötleteket!

Egy ilyen összejövetel alkalmával beszélgetünk arról, hogy milyen élethelyzetben vagy, mi a foglalkozásod, mi a hobbid, mert részben ezek alapján fogjuk meghatározni, mi az, amire szükséged van és mire nem. 

Mindent egyesével átnézünk, amit szükséges, felpróbálsz, hogy lássuk, hogyan áll Rajtad. Ez lesz a másik szűrő, hogy hogyan festesz az adott ruhában. Kielemezzük, hogy mi mutat jól Rajtad, mi nem és miért.

Közben szettekbe rendezzük a ruhadarabjaidat, melyeket le is fotózunk.

Megtanítom, milyen elemekből áll egy alapruhatár. Arra is adok javaslatot, mit kellene beszerezned ahhoz, hogy a meglévő dolgaid jobban kombinálhatóak legyenek egymással. Erről jegyzetet is készítünk.

Mutatok néhány DIY megoldást arra, hogy színesítsd a ruhatáradat, hogyan viselj változatosan, kreatívan kendőt, sálat, övet, hogyan tudod felhajtani egy ing ujját többféleképpen. Arra is adok ötleteket, hogyan alakíts át egy hétköznapi szettet egyszerű lépésekkel alkalmivá. 

A gardróbrendezés során készült fotókat, jegyzetet segítségül hívhatod reggelente, ha elbizonytalanodnál.

Ha olvasnál még arról, hogyan tudsz rendet rakni szekrényedben, milyen szempontok alapján szelektálj a ruhákból, akkor ezt a korábbi posztomat javaslom Neked. 

Érdekel a többi szolgáltatásom is? Szolgáltatásaim sorát rövid ismertetővel itt találod meg.  

JuJu
szín- és stílustanácsadó, személyi stylist
+36 30 398 83 18
info@jujuszinesstilus.hu
https://www.facebook.com/jujuszinesstilus/
https://www.instagram.com/JuJuSzinEsStilus/
https://hu.pinterest.com/jujuszinesstilus/