stílustanácsadás

Ezért ne halogasd egy stílustanácsadó felkeresését

Veled is történt már hasonló?

Iskolás koromban többnyire negatív élmények értek tesiórán, ami egyenes út volt odáig , hogy megutáljak mindent, ami a mozgással kapcsolatos. Évekbe telt, mire egyáltalán megfordult a fejemben, hogy valamit mégis jó lenne sportolni. 

Nagyjából harmincas éveim végére döntöttem el, hogy megtalálom a  számomra ideális mozgásformát.  Sokáig nyúztam a gondolatot, hogy elmenjek egy személyi edzőhöz. 

Féltem tőle, attól tartottam, bénázni fogok, nem fogom bírni az iramot, tele voltam aggályokkal.

Majd rászántam magam, léptem, elmentem, csináltam szorgalmasan. Még meg is szerettem a TRX-et, azóta is rajta “csüngök”, a mindennapjaim részévé vált, és lám szebb, formásabb, tónusosabb a testem, mint húszas éveimben. Utólag pedig arra, gondolok, “Ahh , miért nem mentem hamarabb edzőhöz? Ha én ezt tudtam volna?! Milyen jó lett volna, ha hamarabb megváltoztatta volna az életemet!”

Hogy jön ide a stílustanácsadás?  

Én valahogy hasonlóan képzelem el azok észjárást, akiket foglalkoztat az öltözködés, kacsintgatnak a színek, minták, formák, stílusok világa felé. Mégis hiányzik valamilyen kezdő löket, bátorság, elhatározás, vagy csak egyszerűen éveken keresztül halogatják, hogy megtegyék azt a bizonyos lépést. 

stílustanácsadás

Pedig egy stílustanácsadás  segít, tanít, inspirál, motivál, magabiztossá tesz, önbizalommal tölt fel.

Mi történik, ha halogatod a döntést?

A reggeli felöltözés hasonló rutintevékenység, mint hogy eszünk-iszunk valamit reggelire. Nem mondom, hogy nem lehet leélni úgy egy életet, hogy mit sem törődünk azzal, hogy milyen táplálékot viszünk be a szervezetünkbe, vagy milyen  blúzt, nadrágot húzunk magunkra. Természetesen ez is egy opció.

De mi történik, ha össze-vissza étkezünk? Elronthatjuk a gyomrunkat, vitaminhiány alakulhat ki szervezetünkben, elhízhatunk, rosszabb esetben betegek is lehetünk. Ezért jó, ha kicsit utánajárunk, hogy mire van szüksége szervezetünknek, esetleg mozgunk is, hogy jobb formába kerüljünk, ha szükséges, felkeresünk egy dietetikust vagy edzőt. Persze az interneten található információk alapján is el lehet kezdeni sportolni. Bár meg vannak a veszélyei, mert nem biztos, hogy helyesen csináljuk a gyakorlatot, vagy egyáltalán a mi fizikai állapotunknak megfelelő programba kezdünk bele. 

Ugyanígy, ha meggondolatlanul, megfelelő tudás hiányában kombinálgatjuk magunkon a ruhadarabokat, sminkárnyalatokat, hajszíneket, nem is gondoljuk, hogy milyen diszharmóniát teremthetünk megjelenésünkben. Arról nem is beszélve, hogy  mennyi mindentől fosztjuk meg testünket-lelkünket, és milyen negatív hatással lehet ez életünkre. 

Tudatos vásárlás

Az egész elronthatja személyes megítélésünket az élet kiélezett (  állásinterjú, randevú) és mindennapos ( fizetés a kasszánál, ügyintézés egy hivatalban) szituációiban.

  1. Lehet, hogy sosem jövünk rá, eddig miért nem szerettünk tükörbe nézni.
  2. Sosem gondoljuk végig, hogy lehet, hogy a megjelenésünk miatt nem tartottak minket megfelelőnek egy pozícióra.
  3. Nem fogjuk élvezni a színek hangulatunkra, energiaszintünkre gyakorolt hatását.
  4. Megfosztjuk magunkat a színek ránckisimító tulajdonságától.
  5.  Nem fogjuk tudni kiaknázni a szabásvonalakban rejlő karcsúsító lehetőségeket.
  6. Elmaradnak jókedvre derítő bókok.
  7. Örökké kupleráj marad a gardróbunkban.
  8. Rengeteg időt és pénzt fogunk pazarolni vásárlásra.
  9. Kihagyjuk az élményt, mennyire széppé teszi arcunkat egy természetes smink.
  10. Csak kísérletezni fogunk a hozzánk illő hajszínekkel.
  11.  Sosem fog örömet szerezni az öltözködés.
  12. Irigykedve fogunk figyelni másokat, akik mindig “úgy egybe vannak”.
  13. Örökké bizonytalanok maradunk, hogy vajon hozzánk passzol-e öltözetünk.
  14. A “Nagy Ő” megtalálására is hatással lehet, ha külsőnk nem harmonikus.
  15. Nem engedjük, hogy az emberek ránk tekintve egyéniségünket lássák.
Ugye, Te sem szeretnéd hogy így legyen? Még mindig hezitálsz? Segítek!
Garanciát vállalok szolgáltatásimra, így ha meggondolnád Magad egy órán belül, úgy érzed, ez az egész mégsem Neked való, akkor fizetés nélkül távozhatsz!
 
Ezzel a lépéssel kezd, ha fokozatosan akarsz haladni!
 
Ha teljes átalakulásra vágysz, akkor ezt ajánlom!
 
Ha olvasnál még a témáról, akkor ebben a bejegyzésben 40 problémát soroltam fel, amire megoldást nyújtok. 
 

Remélem, találkozunk!

JuJu

Tankó Judit

stylist, szín- és stílustanácsadó