• Nagyon örülök és köszönöm, hogy részt vehettem Nálad a színtanácsadáson. Számomra mindig nehézséget jelentett egy új ruhadarab vásárlása és ezt a bizonytalanságot az egész egyéniségemen éreztem. A találkozásunk óta tudatosan keresem azokat a színeket, melyeket közösen választottunk ki nekem, amelyekben jól érzem magam és magabiztossá tesznek.

    Viszóczki Anett A Te és a színeid szolgáltatásról
  • Nagyon hasznos volt a tréning, sok ötletet kaptunk arra, hogyan tudjuk növelni az önszeretetünket. A munkafüzetnek örültem, mivel otthon is forgathatom. Jól éreztem magam, minden résztvevő nyitott, lelkes volt a gyakorlatok során. Három kedvenc gyakorlatom lett, amelyeket beépítek az életembe. Az egyik a tükörgyakorlat (Mondd el magadnak a tükörben naponta: Feltétel nélkül szeretem magam, olyannak, amilyen vagyok!), a másik a pozitív belső párbeszéd, a harmadik a testszeretet növelése. Marika és Judit kedvesek, segítőkészek voltak és alaposan felkészültek. Mindenkinek ajánlom a tréninget!

    Tóth Klára A Végre:ÉN! külső-belső harmóniateremtő workshopról
  • Színtanácsadáson jártam Juditnál. Annyira meggyőzött a szaktudása, hogy a következő héten a hajamat azonnal más árnyalatúra festettem és az őszi ruhatáramat is a tanácsai alapján újítottam meg. És azóta folyton azt nézem, vajon ki milyen színtípus lehet. Köszönöm még egyszer!

    Mangold Zita A Te és a színeid szolgáltatásról
  • Juditnál színtanácsadáson voltam. Nagyon kellemesen telt el az alkalom. Hamar kiderülni látszott, hogy milyen évszakhoz tartozom, mégis nagyon alaposan körbejártuk a színeket. Választ kaptam több kérdésemre, magabiztosabban fogok vásárolni ruhát és sminktermékeket is ezután.

    Vígh Mónika Anita A Te és a színeid szolgáltatásról
  • Nagyon alaposan felkészültek az oktatók. Köszönet a sok hasznos ötletért! Sok újat és hasznos tanácsokat, szép gondolatokat, lélekmelengető pillanatokat őrzök erről a napról! Kívánok Nektek további sikereket, lelkes hallgatókat és közreműködőket, sok örömöt, jókedvet! Sugárzik Rólatok, hogy mennyire szeretitek ezt csinálni!

    Pekár Józsefné A Végre:ÉN! külső-belső harmóniateremtő workshopról
  • Színtanácsadáson voltam és nagyon jó hangulatban telt, sok érdekességet megtudtam a színeim keresése közben. Érdekes,hogy annak ellenére, hogy egy-két kedvenc színemmel kapcsolatban megerősítést nyert, hogy valóban illik hozzám, voltak igazán meglepő dolgok is amit sosem gondoltam volna. Felkerült pár új izgalmas szín a lehetőségeim közé. Judit nagyon kedves és segítőkész, mindenkinek ajánlom akit egy kicsit is érdekel ez a téma.

    Buncsák Katalin A Te és a színeid szolgáltatásról

Szeretnél stílusosan öltözködni, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá?

Most ajándékba kapod Hogyan legyen stílusod leckesorozatomat és 10 lépés a harmonikus megjelenéshez mini e-bookomat. Hírlevelemmel nem maradsz le kedvezményekről, újdonságokról, programokról, új blogbejegyzésekről.